Szabó Vladimir A kőfaragó kertje

Szabó Vladimir A kőfaragó kertje Kiállítás ideje:

2010-09-11 - 2010-10-10

Megnyitóbeszéd, fényképek, videók:

Kiállítást megnyitja: Radnóti Sándor / részletek »

Kiállító művészek:

Szabó Vladimir

A múlt századi magyar grafika számos kiemelkedő életművel gazdagította az európai képzőművészet történetét. (Hogy Európa mégis keveset tud róluk, az csak részben magyarázható történeti okokkal.) A legkiválóbbak között számon tartott Szabó Vladimir, akinek a rajzolás nem csupán látásmódot, de még inkább életmódot jelentett – a rajz nagymesterei közé tartozik. Ellenére annak, hogy gyakran hosszasabb megszakításokkal dolgozott, töltődött, tartalékokat gyűjtött az intenzív munkához. Hiszen a rajzolás számára nem csupán sajátos látásmódjának kifejezője volt, de vérbeli grafikusként a verbális folyamatok közvetítője is.
Aprólékosan kidolgozott, finom rajzolatú egyedi grafikái és rézkarcai valóságos labirintusok, amelyekből csak úgy találhat ki a néző, ha elveszik bennük, ha pontról pontra áttekinti azt a sokaságot, amelyet alkotójuk a lapokra komponált. A kereső vagy eltévedő vonalaknak nyoma sincs lapjain. Elveszett és megtalált, újra elindított, ismételt vonalak szervezik képeit. Mindegyikük megtalálja a maga helyét, pontosabban kikerül abból a labirintusból, amelyet a tehetségtelenség vagy ügyetlenség, a kifejezés-képtelenség gyakran von az ember értelme és lelki impulzusai köré egyaránt. Mint a kézírás, absztrakció és realitás határán futnak a belső víziók szerint, szemmel rajzolt vonalak. S a rajzok nem formát alkotnak, hanem módot nyitnak arra, hogy a formák megjelenjenek.

Képalakjai szándéktalan és egyszerűen csak vannak, a puszta létezés állapotainak hordozói. Köztük maga az alkotó, Szabó Vladimir is. Hiszen szürreális-szimbolikus, jellemzően romantizált álomvilágának gyakorta önmagát is részévé avatta.

Hogy mivel magyarázható művészetének feltétlen elismerése, nagyrabecsülése a kortárs alkotók és az utódnemzedék, a műgyűjtők és művészetbarátok körében egyaránt?
„Érdekes, hogy Benkhardnak mennyi jó növendéke volt: Szentiványi, Szabó Vladimir, Bartha Laci, Benedek Jenő, Fónyi Géza, Jaskiewitz. Azt hiszem, a rajzolás kemény, szinte katonás fegyelme volt a Benkhard-pedagógia titka, szinte fényképszerű hűséggel kezdtük. Jó alap volt.”- idézte fel emlékeit Szalay Lajos 1973-ban, New Yorkban, egy László Gyulának írott levelében. S 1979-es viszontválaszában László Gyula ezt írja: „Idehaza voltaképpen csak néhányan tudunk rajzolni, elsősorban Szabó Vladimir…”

Egy kiváló kortárs grafikusművész, Muzsnay Ákos a 60-as évek elején, még gimnazistaként egy rajzkörben kezdte meg művészeti tanulmányait. Mellette egy ősz hajú, szakállas kis ember ült, a fején fehér teniszsapkával. Egy női modell állt előttük. A különös férfi azonban nem a modell igazán kellemes idomaival, hanem csak a szemével bíbelődött, kőkemény ceruzával, mintha az volna a legfontosabb. Műkedvelő, ez se jut messzire a rajzzal – gondolhatta fiatalos becsvággyal. Ám amikor a második óra végén újra odatekintett, a lapon egy gyönyörű női fej tündökölt.

Ő volt Szabó Vladimir. Mivelhogy ott rendelkezésre állt a modell, mint sok idősebb művész, ő is bejárt a rajzkör foglalkozásaira: már nem annyira tanulni, mint inkább mind újra tanulmányozni, kutatni és gyakorlatozni. Mögötte, a fejében volt már minden, ami az anatómiát illeti. Mégis nem ez, a szakmailag szép megoldás volt magával ragadó, hanem aminek híján árván fuldokol a papírra vitt vonal: lélekkel volt teli. Azzal, amit nem lehet csak úgy a felületre dobni, hanem amit – mint egy jól sikerült, ízes ételbe a megfelelő fűszereket, hogy összeérjenek – folyamatosan, a részletek iránti érzékkel kell adagolni.

A Jászi Galéria tárlata egy hosszú életút – de abból nem feltétlen következő hozományként –, egy gazdag, termékenységében alig megbicsakló életműből nyújt válogatást. A vázlatok – Henri Focillon azt írja, hogy „a vázlat hozza mozgásba a remekművet – és a befejezettnek vélt művek azonos irányba tartanak, egymást feltételezik. Szabó Vladimir remekbe szabott művei az életet ünneplik, noha csak szépen rajzolt vagy festett feleslegek: a jelenlét érzéki, olykor groteszk vagy ironikus, esdő és esendő elragadtatásai.

Balázs Sándor

Kiállított műtárgyak