Home

2008-ban alapítottuk a Jászi Galériát, amely a létrehozását követően többféle küldetést is magára vállalt.

Az első 10 évben a galéria működésének középpontjában a grafikai műfajok és kiemelkedő magyar grafikusművészek alkotásainak a bemutatása állt, elsősorban a 20. század 60-as, 70-es éveiben induló életművek közül.

Egyéni, csoportos, tematikus kiállításaink keretében több mint száz – elsősorban a grafika területen alkotó – művész, több ezer munkáját mutattuk be.

A galéria kiemelten foglalkozott Balla Margit, Bálint Endre, Engel Tevan István, Gábor Marianne, Gross Arnold, Kondor Béla, Szalay Lajos, Victor Vasarely alkotásaival.

2018-tól a galéria iparművészek munkáinak bemutatásával bővítette tevékenységét, a 70-es évek megújuló magyar textilművészetének kiemelkedő alkotói közül Solti Gizella életművének feldolgozására vállalkozott.

JERGER KRISZTINA-DÍJ DÍJÁTADÓ ÉS KIÁLLÍTÁS

A Jerger Krisztina-díj első átadása alkalmából egy olyan tárlatrendezés dokumentumaiból válogattunk, amelyre pályafutásának egyik meghatározó, korai állomásaként maga Jerger sokat hivatkozott. 1980-ban, a Műcsarnokban megrendezett Székely Vera-kiállításban Jerger már él a később rá jellemző kiállításrendezői erényekkel: expresszivitás, a gondolkodásra, az érzelmekre és a látványra egyaránt ható, a nézőket a térbe invitáló formák, vizuális keret, átélésre ösztönző megközelítés. A dokumentációs kiállítás – a hagyatékból válogatva – vázlatos betekintést nyújt az 1980-as Székely Vera-kiállítás, s általában egy tárlat megrendezésének hétköznapjaiba, folyamatának láthatatlan aprómunkájába, egymást követő lépéseibe, operatív kereteibe.
A kiállítás 2022 június 21-től július 15-ig volt megtekinthető.

2022-ben a Jászi Galéria arculata a Jerger Krisztina-Díj bevezetésével megújul.
A jövőben szeretettel várjuk az érdeklődőket a folyamatosan gyarapodó, új weboldalunkra.

Jászi Galéria 6. Online Aukció és Kiállítás

2025. április 22. – május 11.

A galériánk tavaszi online aukciójára válogatott izgalmas anyagban a háború utáni magyar művészet kiemelkedő grafikai művei, valamint az elmúlt években galériánkban kiállító kortárs művészek alkotásai is megtalálhatók.

A Gross-gyűjtemény

Gross Arnold (1929–2015) grafikusművész szerteágazó gyűjteményében megbecsült helyet foglaltak el kortársainak kiemelkedő grafikai alkotásai. Gyűjteményében a 60-as években indult nemzedék szinte minden kiemelkedő grafikus művészétől szerepelt jelentős értékű nyomat: Kondor Béla, Kass János, Würtz Ádám, Hincz Gyula, Berki Viola, Gácsi Mihály, Rékassy Csaba, Gyulai Líviusz művei mind gazdagították a gyűjteményt. A művész kollekciójából aukciónkon szereplő 56 műből több alkotás is szerepel a Gross Arnold számára példakép Szabó Vladimirtől (1905–1991), valamint barátjától, Gajzágó Sándor (1942–) festőművésztől, akivel több tucat kiállításon szerepeltek együtt.

Kondor Béla (1931–1972) jelentős grafikái közül több is bekerült a kínálatba: a legendássá vált – 1955-56-ban készült – diplomamunka, a Jelenetek Dózsa György idejéből című rézkarc-sorozat négy műve, és a szintén 1956-ban készült Shakespeare: Hamlet illusztráció sorozat egyik fametszete.

A Gross-gyűjtemény kiemelkedő alkotásain túl az aukció grafikái között szerepel Bálint Endre (1914–1986) holokausztra emlékező, 1938–41-ben keletkezett Gyertyafénynél című linómetszet-sorozatának több lapja is, melyek igazi gyűjtői ritkaságok.

A gazdag grafikai anyag mellett az aukció festményei közül kiemelkedik Anna Margit (1913–1991) festménye, az 1968-ban készült, több helyen reprodukált Liliann.

Aukciónk kortárs anyagában mások mellett az S. Nagy Katalin művészettörténész által januárban rendezett kiállításunk művészeinek egy-egy alkotását mutatjuk be.

Az árverés anyaga személyesen is megtekinthető a Jászi Galériában (1056 Budapest, Irányi u. 12.), 14 és 18 óra között az alábbi napokon: 2025. május 6. kedd | Május 7. szerda | Május 8. csütörtök | Május 9. péntek | Május 10. szombat (10 és 18 óra között).

Az online árverés május 11-én 19 óráig elérhető az Axioart oldalán.

Részletek és licitálás

ANNA Margit (1913–1991): Liliann, 1968
olaj, vászon, 45 x 30,5 cm
A Jászi Galéria 6. online aukciójának 94. tétele.